Egy régi mondás szerint a világ szerencséje a lovak hátán múlik. És hogy ez a szerencse a csemetéinket is elkísérje, emberemlékezet óta többé-kevésbé élethű hintalovakat készítünk nekik agyagból, fából, vasból és műanyagból, hogy legyen mivel játszaniuk. Ezzel össze is foglalhatnánk röviden a hintalovak történetét, ha nem lenne hátra az a csalafinta kérdés: de mi köze a lónak a hintázáshoz?
Természetesen a gyermekek mindig is szerettek játszani. Mielőtt a kiforrott, mai értelemben véve pedagógiailag hasznos játékokat kitalálták volna, a gyerekek olyan dolgokkal játszottak, melyek a felnőttek világából megtetszettek nekik. Az emberiség kezdetekor a világot a túlélésért folytatott harc jellemezte: a korai kőkorszakból (Kr. e. 4600-2000) származó gyermeksírokban csöppnyi kőbaltákat találtak a kutatók.
A történelem során a játékok repertoárja egyre nőtt. Már nem csak a szülők munkaeszközei, hanem státuszszimbólumai is bekerültek a korai gyermekszobákba: a ló, a harci ló, a leggyorsabb közlekedési eszköz és a hatalom, a gazdagság, az erő szimbóluma, különösen nagy hatással volt a gyermekekre. A legöregebb épen maradt játéklovak az egyiptomiak korából valók, 2500 év súlya nyomta agyag hátukat. (Más, gyönyörű, az ókorból származó bizonyítékkal együtt megcsodálhatók a Sonnebergi Játékmúzeumban).
A felnőttek az ókorban a "játék" alatt voltaképpen komoly felkészülést értettek a felnőtt életre. Platón görög filozófus (Kr. e. 427-347) "Törvények" című művében megírta: "Minden gyermeknek kapnia kell a nevelőjétől egy olyan szerszámot, mely hasonlít a valódira. Egy rátermett jó katonának tudnia kell lovagolni, vagy valami más hasonlót, mindezt játékban. Valakinek, aki később jó gazda, vagy építőmester szeretne lenni, már gyermekkorában gazdálkodnia kell, vagy fel kell építenie egy kis házat." Szóval már annak idején is nagy volt a játékok készítőinek felelőssége! Ennek megfelelően komoly a miniatűr lovak felszerelése is: fel vannak díszítve, mint az igazi harci mének, kis kerekeken állnak és szállítókocsit húznak maguk után. A kis görögök körében bizonyára nagyon népszerű volt a "Troja" névre hallgató, felhajtható hasú lovacska.
A gyerekjátékokkal szemben való elvárások szülték a vesszőparipa feltalálását. Ezen - sokkal jobban, mint egy zsinóron húzható lovacskán - még a lovaglást is el lehetett játszani, így a fiatal lovagoknak sokkal szórakoztatóbb volt a falovacska hátán a csatába menni. Sőt, Plutharkosz és Horatiusz feljegyzései szerint még a felnőttek is élvezettel vettek részt ezekben a játékokban. Az évszázadok során a vesszőparipa a legkülönbözőbb formákban élt: legtöbbször csak egy fej volt a jobbára esernyő hosszúságú rúdon, néha ennek a fejnek még nyaka és galoppozó első lábai is voltak, megint máskor egész ló volt a rúdon. Némelyik kis kerékben végződött, volt amelyiket nadrágtartóval kellett magukra erősíteni, így derekukról egy egész szövetből készült ló test lógott - nyereggel, farokkal és rávarrt lovas-lábakkal!
Így lovagoltak a gyerekek a történelem előtti korban, az ókorban, majd a sötét középkorban - de a hintázásról még mindig szó sem volt!
Hogy hogyan fejlődött tovább a hintaló?
Itt elolvashatják: http://www.ezermester.hu/2003/12/hintalo.htm
